„Szívesen jövünk máskor is!” - Nyugdíjas élményfürdőzők véleménye az Aquantis nyugdíjas napokról - 2010.02.08.
Bátran mondhatjuk, hogy az Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ nagy és egyre növekvő népszerűségnek örvend a város és a környékbeli, sőt, távolabbi települések nyugdíjasainak körében is.
Nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező vendégeink nagy örömmel fogadták már az első alkalommal meghirdetett nyugdíjas nap hírét is, és az azóta – közkívánatra – megvalósult további kedvezményes akciókat. Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata és a 100%-ban városi tulajdonú DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően a nyugdíjasok immár rendszeresen, havi egy alkalommal – a hónap 3. szerdáján – rendkívül kedvezményes áron, mindössze napi 350 forintért vehetik igénybe a Fürdővilág szolgáltatásait, és a Korall Étterem e napokon érvényes kedvezményes – 500 forintos – menüje is nagy sikert arat körükben.
A legutóbbi – immár negyedik nyugdíjas-napi - alkalommal megszólítottunk néhány látogatót, ossza meg velünk tapasztalait.
A dunaújvárosi Gyöngyi Ildikó és szomszédja, Hajdú Lászlóné már reggel kilencre érkeztek az élményfürdőbe, és itt töltötték az egész napot, ahogy az már szokásukká vált, mióta az akciókat meghirdettük. Mint mondják, egymást hívják a szomszédok az utcából. Nagyon szeretik a kinti medencét is, a masszírozót is, és nagyon jól esik nekik a kellemes víz, a sok ismerőssel való találkozás, a beszélgetések, ami anyagi lehetőségeik miatt e napokra korlátozódik ugyan, de már előre készülnek a nyugdíjasok napjára.
Dr. Kanyó Györgyné Beloianniszból jött egy hat fős baráti társasággal. Az ottani nyugdíjas klub vezetője értesült a nyugdíjas napi kedvező ajánlatról és riadólánc-szerűen szóltak egymásnak a beloiannisziak a programról. Kanyóné, aki nyugdíjazása előtt a Rókus kórházban dolgozott asszisztensként, egyébként mást tervezett erre a napra, de nem bánja, hogy átütemezte teendőit és eljött, s máskor is jön szívesen – tette hozzá. A Korallban ebédelt, csirkemellet, és nagyon ízlett neki.
Torma Lászlóné Dunaújvárosban, a Béke városrészben lakik. Ő havonta 2-3-szor jön az élményfürdőbe, bár a 800 forint neki is egy kicsit sok, és jó néven venné, ha még gyakrabban lenne kedvezményes jegye a nyugdíjasoknak. Az ő kedvence a lábmasszázs, amit most is igénybe vett.
Szintén helybeli Utassy Éva és édesanyja, Utassy Józsefné is, akik havonta két alkalommal szokták felkeresni az élményfürdőt, ilyenkor itt is ebédelnek. Örülnek, hogy itt sok ismerőssel találkoznak, jókat beszélgetnek.
Érdről érkezett Perlaki Antal és a felesége, akik az interneten akadtak a dunaújvárosi élményfürdő honlapjára. Agárdra, Ceglédre, Komáromba szoktak menni fürdőzni, de ez az első dunaújvárosi látogatásuk meggyőzte őket: érdemes idejárni, hiszen autópályán hamar itt vannak, olcsó a belépőjegy és a víz is kiváló. Az ebéd is ízlett, bár a sok vendég miatt elég sokat kellett várni rá.
A dunaújvárosi Fehérvári Jánosnak az apósa (szintén nyugdíjas) szólt, hogy lesz a nyugdíjas-napi akció, és most első alkalommal jött el. Szerinte egy százassal olcsóbb lehetne a normál belépőjegy, és akkor gyakrabban jönne, de egyébként remekül érezte magát.
Rácalmásiak is szép számban keresték fel e napon az élményfürdőt. Borné Pusztai Ildikó és Schmidt Lajosné - és a nyugdíjas klub többi tagja - rendszeresen, havonta 2-3 alkalommal jönnek a fürdőbe, itt kockapókereznek, jókat beszélgetnek, kellemesen töltik az időt.
Az Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ magas színvonalú szolgáltatásokkal várja kedves látogatóit az év minden napján! Legyen Ön is a vendégünk, gazdagodjon élményekkel a dunaújvárosi élményfürdőben!
Vissza
